Mindig vágytam a természet közelségére, s ügyeltem is arra, hogy mellette maradjak. Nyaranta különféle tanyákon nevelkedtem, kutattam a pocsolyák titkait, folyók szeszélyét. Keresztanyám sokszor mondja is: "Látom Öcsikém, téged hívnak a halak!" Először pákászni tanultam, jó paraszti módra, merítővel, teszi-veszivel, kassal, kishúzóval, tükrössel. 8 éves koromtól már országos horgászengedéllyel rendelkeztem, jártuk a Dunát, majd '68-ban megérkezett a kátrány, fenol, s egyéb mocsok a vízen, többé nem mehettünk. Megismertem a Balatont, a világ legszebb tavát. Saját szememmel láttam, s tapasztaltam, hogy tűnik el belőle a hal. Az őshonos garda, a sügér, compó, az okos pontyok. Csendesen hajóztunk hajnalban, s ahova a sirály lecsapott, ott kerestük a balint. Az úgy tesz, hogy vagy sebbel beront a küszök közé, feldobja az orrával, akit talál, az aléltan visszaesik, s ha a madár nem kapja fel, ő megteszi, mert fog nélkül így eredményes. Ilyenkor dobja az ólmot a műléggyel a horgász pont arra a helyre, megtévesztvén a szerencsétlent. A többi keszegfélének csak a vonulását kell megtalálni, ott le a horgonyt, kis etetés és eredményünk van úszóval. A süllőnek fészket kell lerakni, amit csak te ismersz, halszelettel etetni. Ma már tán ez is tilos. Az angolna durva fenevad. Nekimegy a pontynak is, belefúrja magát, jóllakik, majd továbbáll. Füstölve isteni eledel. Csukát ne keress, már az öregek is megmondták, hogy nincs. Én akkor még mindég találtam. De most már régóta én sem. Vannak a busák, amik átugorják a nagyhálót, megöregszenek, s hulláikkal döglesztik a vizet, mint az angolnák. Fulladozik a víz a lebetonozott partoktól. Veszik a nádas, terjed az előnytelen eutrofizáció, jön a mocsár, megy a szabadrablás az egyre csökkenő főszezonban. Tavaszi pontyozáshoz használj kis horgot, vékony előkével, nagy gilisztát középen egyszer átfűzve, hadd ússzon a vízközt, így lesz élményed. Este, ha oly időben találsz, hogy a légnyomás leszorítja a bogarat a vízre, s meghallod a "nagyok" cuppogását, hát fűzzél fel kenyérhajat nyugodtan, s ólom nélkül dobd a felszínre (használhatsz vízigolyót is), ritka lehetőségek egyike.

Az utolsó nagy harcsáért be kellett mennem a barlangjába a nád alá, hát csaknem leharapta vóna a fejemet, ha bele nem akasztom a szájába a kampót. Jól húzott az 54 kilójával, de ő is csak a tálban végezte. Különös figurák a halak, minden fajta más egyéniség, kénytelen vagy megszeretni, s többé nem bántani őket. A süllő füle mellett ágyút is sütögethetsz, csak ránt egyet a vállán, lustán kap, de nincs nála ízletesebb hal itthon. A compó körbe táncol, érdeklődik, cseveg. Ne bajlódj a pucolással, tekerd be fóliába, töltsd meg a hasát, s ha kezdi veszteni a súlyát, kész. Nyisd szét, s ami nem ragadt oda, edd meg. A csukát hátulról közelítsd meg úgy, ahogy azt ő teszi másokkal. Másfél méter körül picit bemozdul a farokúszója, s a bal oldala felől hátra pillant. Egy másodperc múlva nem látod többé, csak a nyomát a mozgó növényeken. Murénához használj egy kis darab rézgálicot, tedd be a lukba, ahol lakik, majd kijő onnan, s akkor bizton megszigonyozhatod, másképp ki sem húznád.


A polipot keresd a kövek alatt, kézzel, vagy kampóval kiszedheted, majd csapd százszor a sziklához főzés előtt. Nagyobb fűrészes sügérrel ne is bajlódj, mert ha dögre nem lövöd, oly erővel húz, hogy vagy ott hagyod a felszerelést és odább állsz, vagy ha "okosan" a csuklódra csavartad a biztosító kötelet, még az életedbe is kerülhet. Szabadtüdővel merültem Thasos szigetén, mikor húsz méteren beszélgetésre került sor egy ilyen 30 kg körüli illetővel. Ismeretlen testbeszédét tanulmányoztam, s elfelejtettem felmenni, ami végül is megtörtént. Egy órán keresztül jöttek az arc- és homloküregből az eleinte sárga, majd bíbor színű trutymók, s hónapokra elvesztettem az egyensúlyozó képességemet. Továbbá ne fogdosd az elektromos ráját, mert félholtan is ráz. Ne próbáld eladni a harmincöt kilós tüskés ráját, ha nem ízlik (ehetetlen), mert még a kínai vendéglős is csak félre hajtja a fejét, kissé széthúzza a száját, s nyitott tenyerével félre nem érthető apró, kaszáló mozdulatokkal tudomásodra hozza hogy igen-igen, de most sajnos nem-nem. Ne dézsmáld meg a halász tengerbe rakott varsáját, melybe füveket rak, hogy becsalogassa a növényevő kisebb egyedeket, mert csalódni fogsz az ízét illetően bennük is. De ha a sótól már eleged van, nyugodtan merülj le egy tengeri sünért, bontsd fel, s a narancssárga ikráival édesítsd szádat, s gyomrodat. Honnan tudod, hogy nőstény? Egyszerű. A nő ott is öltözködik. Amelyiken fűszálat, vagy bármi egyéb szemetet találsz, az Ő. Rákot az itthoni édesvizeinkben is lelsz. Tiszta öntözőcsatornákban, vagy bányatavakban megkeresed a lukakat, s kézzel kihúzkodod őket onnan. Vagy csinálhatod erre a célra készített hálóval is. De sok hálót megkötöttem már! Emelit, húzót meg egyebet, mi ajándék lett, vagy dísz a szobában később. A tiszai kagylót, ha szép világoszöld, egy kis áztatás után fűzd nyársra, s jól átsütve ízletes eledel. Ha a Rábából szeded, sokat ki kell belőle vágni. A kisebb halakból (melyet fenéken fogsz gilisztával), de legalább öt-hat féléből főzött halászlé mellé kiváló eledel, sült burgonyával körítve. De ez már egy másik fejezet.

Odáig jutottam, hogy a természet ellen nem űzök sportot. Nem vágyom lődözni az olasz és német vadászoknak kitermelt szerencsétlen állatokat, nem csapom be rafinált szerkentyűkkel, csalikkal, horgokkal, méregdrága felszerelésekkel a szegény vízi élőlényeket, nem én! Hanem bemegyek hozzájuk, s kézzel amit elkapok, az az enyém, s meg is eszem. Egyenlő esélyek, élvezetes időtöltés, mint az vidéken teljesen természetes volt. Folyóoldalban, a padmalyon megsimogatni a halat, majd ügyesen megfogni - az ám! A kárásznak fel kell zavarni a vizet, majd ahol érzed, ott tapogasd, nem megy el. Lábnyomodban találhatod akár, arccal lefelé. Szélesre tágított ujjakkal kell erősen tartani. Saját rekordom: két kézzel három hal egyszerre. A süllőt úgy érzed a bokor közt a lábaddal, mintha nejlonzacskó lenne. Lassan elmozdul, két kézzel kell elöl, s hátul megfogni. Sajnos a három-öt kilós példányok már kiugranak az én kezeim közül is. Erre még rá kell gyúrnom. A csuka kemény ellenfél. Kis vízben, a partoldalban, meleg napon, a lombok árnyékában keresd. Készíts öt méter körben iszapfüggönyt, majd bokádra ülve, térdeid, s karod széttárva hassal közelíts. Kevés esélyed azonban van. Több, ha nádközt találod, s azt hajtod rá jobbról-balról. Ha e nemes útját választod is a halászásnak, azért még sok akadályba ütközhetsz. Jön a horgász feléd a felemelt evezővel, sokáig kell tudni úsznod a víz alatt. A halőr vár az autódnál (hibáztál, tessék messzebb megállni). Törött üvegbe léptél, oké. De ha nem tanulsz meg az éles kagylókon egyensúlyozni, megint csak a te hibád. A rád tapadt piócákat határozott ütéssel kell eltávolítani, a vízi csalánozókhoz hozzászoksz pár év alatt, s aztán a dózist mindég fel kell venni, mert az ellenállás elfelejtődik. Ezért divatos betegség manapság az allergia. Tessék találkozni, ütközni a nehézségekkel, egyre beljebb a sötét részek, ismeretlenek felé is, hogy növeld a tapasztalást, de maradj egyensúlyban önmagaddal, harmóniában, s békében a természettel.